Hol is kezdjem? Igazából, mire ez az oldal létrejött, már megfogalmazódott bennem, hogy mi az, amit szeretnék elérni.
A cél, az 500 méteres távolság. Elsőre ez az 500 méter nem is tűnik olyan soknak, elvégre a elbeszélésekben, filmekben dobálóznak az 1, vagy több kilométeres lövésekkel, de minél többet olvasgattam a témában az elmúlt hónapokban, annál inkább egyértelművé vált, hogy a nagyobb távolság, nagyobb rutint, tudást és tapasztalatot – szerencsét – is igényel, amivel jelen pillanatban ugyebár nem rendelkezem. 🙂 Arról nem is beszélve, hogy a nagyobb távolság komolyabb fegyvert és lőszert is feltételez, mellesleg szerény kis országunkban korlátozott számban fordulnak elő 500 méteres hosszúságú, vagy esetleg nagyobb – civil – lőterek, ahol egyáltalán az ember bontogathatná a szárnyait. Jelen írásom elkészülése közben, azt sem tudom, hogy hol és milyen pályák állnak rendelkezésére egy civil szférából induló ember számára, mint amilyen én is vagyok. Idővel reményeim szerint lesz lehetőségem feltérképezni a magyarországi lehetőségeket és igyekszem azokat minden paraméterével, tapasztalásával összegyűjtögetni a Helyszínek menüben.
Fontos: A távolság a megfelelő fegyverrel, lőszerrel bárki számára elérhető, sőt. Viszont, itt a hangsúly azon van, hogy a kijelölt célt is el kell találni. Erre az a mondás, hogy 100 méteres távolságon az elfogadott szóráskép mérete nem lehet nagyobb 1/2, vagy 1/4 MOA-nál!!! (1MOA mérete 100 méteren, 2,908 cm) A másik nézőpont, miszerint is nincs értelme elkezdeni versenyezni, ha az ember nem tudja fixen hozni a minimum 95 pontos szórásképet 100 méteren.
Igen, ezen a távolságon ez tényleg szinte lyukba, lyuk találati pontosságot jelent.
Mindenképpen fontosnak tartottam egy elérhető, mégis számomra nagy kihívást jelentő cél meghatározását, hogy legyen előttem valami, amiért tanulok és időt szánok erre a dologra. Cél ezen felül, hogy tanuljak, hogy mire eljutok a kiszemelt távolságig, megismerkedhessem ezzel a világgal, tapasztalatot tudjak gyűjteni, kialakíthassak egy rutint, egy magabiztos, stabil teljesítményt. Azt gondolom, hogy sok időt fog igénybe venni, viszont az 500 méterrel nem tűztem ki magam elé egy elérhetetlen távolságot, de ettől még ez a táv – főleg egy teljesen kezdő számára -, szerintem elég nagy.
Ennek az oldalnak a legfőbb célja, hogy magamnak igyekszem dokumentálni a folyamatot, ami a tanulást illeti, másrészt bízom benne, hogy egy érdekes és esetleg mások számára is hasznos információ halmaz jön létre.